A művelődés, a kulturális élet helyszíne az iskolák mellett a művelődési ház, nagyterme 350 személyes.

A községhez való ragaszkodás jeléül idézünk a dombrádi születésű Horvát József tanár-költő verséből:
Rendszeres színházi előadások, irodalmi estek, hangversenyek töltik meg közönséggel az egyébként is mozgalmas házat, amelyben otthont talált a Honismereti Alapítvány, a néptánccsoport, a színjátszó kör, értelmiségi klub, s ahol összejöhetnek a gazdakör tagjai és a nyugdíjasok.

A képtár - amely a korábban baptista ima-ház céljára használt épületben kapott helyet - főként a helyi amatőr festők műveit mutatja be, de időről időre vendégművészek munkáit is kiállítja.
A művelődési házban elhelyezett könyvtár 27 000 kötettel és friss irodalmi és szakmai folyóiratokkal várja az olvasókat.
A helytörténeti kiállítás a kisvasúti végállomás területén kialakított "faluszobában" tekinthető meg. A mintegy 2500 darabból álló tekintélyes gyűjtemény tematikusan rendezett, így a látogató tanulmányozhatja egy-egy régi szakma, például a kenderfeldolgozás teljes technológiáját.
Sok látnivalót kínál a Vasúti Járműkiállítás és a gazdag vasúttörténeti kiállításunk is, mivel gyűjteményük egyre jobban gyarapszik a látogatók felajánlásai alapján.
Szabadtéri szobraink közül kiemelkedő az egész alakos Kossuth Lajos, szobor Győrfi Sándor szobrászművész alkotása. Meg található még az első-második Világháborús, valamint Móra Ferenc mellszobra, Baross Gábor emlékoszlop és az 1848-as szabadságharcban besorozott honvédek emlékműve.