Családi napi visszatekintő
A „péntek 13” ezúttal csak szerencsét hozott a Mese-híd Gyerekház számára. Nagy sikere volt ugyanis az augusztus 13-án tartott egész délelőttös fiókaröptető-fiókatoborzó rendezvényünknek. Bár az égiek kicsit megtréfáltak bennünket, hiszen a reggel igazi égszakadással indult. Annál nagyobb ajándék volt, hogy mire a programok kezdődtek mosolygott ránk a napocska. A zivatar ellenére reggel hétkor az önkéntes segítőink már az ajtóban toporogtak, és „csakazértis” megkezdtük az előkészületeket. Készült a dekoráció, a kőleveshez az alapanyagok, kelt a hamuba-sült pogácsa. Közben, bár kissé méltatlankodtunk, mégis rendületlenül hittük, hogy a rendezvény nem fog elmaradni. Talán ennek a kitartásnak a jutalmaként, fél kilenckor elkezdett szakadozni a felhőzet, s minimális csúszással megkezdtük a programokat. (Hiába! Szeret minket a Jóisten!)
A délelőttöt Kozmáné Kasza Veronika polgármesterasszony nyitotta meg. Majd a budapesti Kincses Színház előadásában A brémai muzsikusok című meseelőadás szórakoztatta a kicsinyekből verbuválódott „nagyérdeműt”. Majd korlátlan vidámpark-használat, kézműves-sátor várta a gyerekeket. Közben bárki betekinthetett a gyerekház életébe a csoportszobában felállított kivetítő segítségével, amin az év folyamán készült videó-felvételek peregtek. Mindez mesebeli illatok fellegében zajlott, hiszen az udvaron üstben főtt a kőleves, a konyhában pedig „hamuba-sült” pogácsa készült. A délelőttöt így a résztvevők vendéglátása koronázta meg, nem kis megelégedésükre.
A rendezvényen becsléseink szerint kb. 200 fő vett részt. Ezúton szeretnénk nekik megköszönni, hogy elfogadták a meghívásunkat! Reméljük máskor is megtiszteltek bennünket!
Szeretnénk továbbá megköszöni a szülőknek a kitartó segítségüket, amivel hozzájárultak a rendezvény sikeréhez! Végül, de nem utolsó sorban köszönet azoknak a kedves segítőknek, akik bár nincs érdekeltségük a Gyerekház működésében, mégis lelkesen segítettek bennünket!
További rendezvényeinkre is várunk minden kedves érdeklődőt!
A Gyerekházba ezen túl is minden nap szeretettel fogadjuk a 0-5 éves korú gyerekeket és szüleiket! Itt közösséget alkothatnak hasonló családokkal, rendszeresen kötetlen és szervezett foglalkozásokon, programokon vehetnek részt. Mindezt kötelezettségek és anyagi terhek nélkül! A Gyerekház olyan lehetőség a kisgyerekes családok számára, amivel érdemes élni!
A Mese-híd Gyerekház dolgozói
