×

Figyelmeztetés

JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 652

Kutatók éjszakája

2016. november 11. 688

Európa szerte megrendezett ismeretterjesztő fesztiválhoz csatlakozott a Dombrádi Művelődési Ház is. 2016. 09. 30-án megrendezésre került a program a Béres József Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Kisvárdai Egyesülete és Dombrád Város Önkormányzatának közös szervezésében. Technikai okok miatt végül a rendezvénynek a Házasságkötő Terem adott helyszínt.

A rendezvényt a Béres József TIT Kisvárdai Egyesületének igazgatója, Marczinkó István nyitotta meg, majd átadta a szót Dombrád Város polgármesterének. Kozmáné Kasza Veronika polgármester asszony a jelenlévők köszöntését követően egy tartalmas, az utóbbi 1-2 év eseményeit összefoglalva, átfogó előadást tartott Dombrád fejlesztéséről, valamint ismertette a jelenlévőkkel a város rövid távú céljait.

A program következő előadását dr. Sípos József nyugalmazott egyetemi docens tartotta Nagy Imre - A viták tükrében címmel. A jelenlévők egy részletes történelem órán találták magukat. Tanár úr mélyre menően taglalta az egykori kormányfő, az 1956-os események egyik főszereplőjének pályafutását, életét.

A rendezvény végül egy nagyon színes, interaktív biológia-kémia kísérleti bemutatóval zárult, melyben a jelenlévők kipróbálhatták a tanárok felügyelete mellett saját rátermettségüket is, hiszen egy-egy kísérletet ők is elvégezhettek. A látványos bemutatót dr. Jámbrik Katalin, dr. Koncz Gábor, Gál Zsuzsanna Napsugár a Bessenyei György Gimnázium tanárai és jelenlévő segédeik tartották.

Az idén először csatlakozott ezen rendezvényhez városunk, de reméljük nem utoljára!

Értékelés:
(1 szavazat)