Államalapító Szent István királyunk ünnepe

2014. augusztus 21. 1328

A szemerkélő eső ellenére ünnepélyes keretek között zajlott le Államalapító Szent István királyunk ünnepe Dombrádon 2014. augusztus 20-án a Helytörténeti Kiállítás és Horváth József Alkotóház udvarán, a Millenniumi Parkban.

Kozma Péter kormánymegbízott köszöntője után dr. Seszták Miklós Nemzeti Fejlesztési Miniszter ünnepi beszéde hangzott el.

Az új kenyér megszentelését Gyetkó László római katolikus plébános végezte.

Ezt követően Kozmáné Kasza Veronika polgármester asszony átadta Pálur Béla nyugdíjas köztisztviselőnek a Dombrád Város Közösségéért járó Pro Communitate kitüntető díjat.

A nemzeti ünnep megkoronázásaként a város vezetősége, a nemrég elkészült és az ünnepség keretei között megszentelt kétállásos kemencében sütött túrós bélessel kedveskedett a vendégeknek. Az ünnepi megemlékezés a város dalával és a Folk N Break Táncegyüttes műsorával zárult.

Értékelés:
(1 szavazat)