Kirándulás Sóstó

2010. augusztus 02. 2457

150-kirandulas-2010-07-29A kesergő idő ellenére vidám hangulatban telt, és élményekkel teli volt a Július 28-án Nyíregyháza-sóstói Vadas Parkba szervezett kirándulás. A Gyerekházas családok számára lehetőség nyílt rá, hogy a hozzánk járó gyerekek illetve egy felnőtt kísérőjük teljesen a pályázati pénzből biztosított költségen részt vehetnek egy közös kiránduláson.

Sokan éltek a lehetőséggel és mindösszesen 26 gyerek és 25 felnőtt vett részt a családias rendezvényen. Reggel időben gyülekeztünk, mindenki megkapta a batyujába az elemózsiáját, majd óriási nyüzsgés közepette elindult a busz. Sóstón hol megeredt az eső, hol megállt, de hála a szülők felkészültségének minden gyerek szárazon megúszta a csatangolást. A csodálatos környezetben elhelyezett állatok ámulatba ejtették a kicsiket, és nem kevésbé a szülőket, akik közül sokan maguk is most voltak először az állatkertben. A praktikusan kialakított, folyton megújuló állatparkban volt lehetőség a pihenésre, közös evésre is. Bár elég nagy kihívás volt ezzel a korosztállyal (0-5 évesek) szervezett csoportként haladni, a családias jelleg miatt mindent meg tudtunk oldani. A nap végén minden gyerkőcnek jégkrémmel-kürtöskaláccsal kedveskedtünk. Kellemesen elfáradtunk, s úton visszafelé senkit nem kellett altatni. Vicces volt látni, ahogy a gyerekek sorra „kidőltek” a buszon a nagy kaland után…

Az állatkerti látványosságok olyan élményt jelentettek a kicsiknek, hogy hosszú heteken keresztül lesz mit feldolgoznunk a Gyerekházban. Természetesen jövő nyáron újra indul a nagy csapat egy állatkerti kirándulásra…De addig még számtalan más érdekes program várja a hozzánk látogató családokat!

A Mese-híd Gyerekház dolgozói

Értékelés:
(0 szavazat)