×

Figyelmeztetés

JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 652

Grafikai kiállítás 2017

2017. április 27. 861

Arany János születésének 200. évfordulóját 2017-ben ünnepeljük. Ezt az esztendőt az Országgyűlés és a Magyar Tudományos Akadémia Arany János-emlékévnek nyilvánította.

Ez alkalomból Dombrád Város Önkormányzata, a Gazdasági Társaságával és a Béres József Tudományos Ismeretterjesztő Társulattal összefogva Arany mindig érték címmel rendezte meg Kótics Ferenc grafikai kiállítását 2017. április 21-én, a Városi Önkormányzat Konferencia termében.

A kiállítással a kétszáz évvel ezelőtt, 1817. március 2-án, Nagyszalontán született Arany Jánosra emlékeztünk. E gondolatokkal nyitotta meg a rendezvényt Marczinkó István, a Béres József TIT Kisvárdai Egyesületének igazgatója.

A költő életének 65 éve alatt végigélte a kor sorsfordulóit, lírájában hangot is adott mindannak, ami a magyarsággal történt. Petőfi és Vörösmarty halála után Arany feladatának tekintette, hogy vállalja a nemzeti költő szerepét.

A megnyitó után Ferenczi Hanga, a Dombrádi Móra Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 7. b osztályos tanulója szavalta el Arany János Fülemile című versét.

Kozmáné Kasza Veronika, Dombrád város polgármestere ünnepi beszédében kultúránk és örökségünk ápolásának fontosságát emelte ki.

Örökségünk ápolása közös feladat, amiből részt kell vállalnia a közösségnek. A most megnyíló kiállítást is ennek szellemében támogatta az önkormányzat. Egy ilyen kulturális kampányév segít jobban, mélyebben megismerni a nagy költő életét és munkáját.

Polgármester Asszony beszédében elmondta, hogy a kiállítás igazi sikerét az jelenti, ha az itt szerzett tudás és inspiráció hatására – főleg a fiatalok – többet és jobban olvassák Arany János műveit, és az ő nyomdokain járva maguk is részeseivé válnak a szellemi föld művelésének.

Hiszen a kulturális élmények alkotják összetartozásunk egyik legfontosabb közegét.

A kultúra öröm és megnyugvás. Az egymással megosztott élményekben és a belőlük merítő alkotókedvben és tudásban él.

Ha valakire, hát Arany Jánosra el lehet mondani a sokszor elcsépelt „minden idők egyik legnagyobbja” kifejezést. Ő tényleg a közé a néhány ember közé tartozik, aki a magyarság történetében a legteljesebbet tudta alkotni a maga területén.

Szerb Antal írja irodalomtörténetében: „Ha az Ezeregyéjszaka dzsinnjei egy nap felkapnák Magyarországot, és elvinnék távolabbi egekbe, úgyhogy a helyén nem maradna semmi más, csak Arany János tizenkét kötete, ezekből a mágikus könyvekből maradék nélkül ki lehetne olvasni a magyarság eidoszát /– vagyis a szellemi lényegét/. Minden szál hozzá vezetett, és minden szál tőle vezet, a magyar szellemi életnek ő a sugárzási központja.”

Szivák Gábor, a kisvárdai Várday István Városi Könyvtár igazgatója szintén a közösségi értékek ápolásának fontosságát emelte ki beszédében. Igazgató úr elmondta, hogy a költő születési helyétől ő maga mintegy 30 km-re született és nevelkedett, ezért bár nem kortásak, de még közelebb érzi magához Arany János műveinek mondandóját.

Az Arany mindig érték című grafikai kiállítás főszereplője természetesen a kiállítás megálmodója, Kótics Ferenc volt, aki elmondta, hogy nehezebben boldogul a szavak világában, mondandóját inkább alkotásaival adja át.

A művész egyidős az októberi szabadságharccal, 1956-ban indult életútja. A gimnáziumi érettségi után Budapesten magán úton folytatta képzőművészeti tanulmányait, mert Isten–áldotta tehetségéhez szükségesnek látta a dolog mesterségbeli részét is elsajátítani.

Az elmúlt években voltak kiállításai Budapesten, Sopronban, Nyíregyházán, Vásárosnaményban, Kisvárdán több alkalommal is, s lehetne még sorolni az egyéni és csoportos kiállításainak sokaságát.

A Művész Úr elmondta, hogy 2016 decemberében kezdett el készülni az Arany János-emlékévre. Grafikáit e témakörre helyezte, jelen kiállításának gondolata a költő óriás.

A kiállításra költészettel, írással kapcsolatos kreatívabb megfogalmazású grafikák készültek. Az összeállításban portré és versek grafikai szerű illusztrációja látható, amelyeket nagy részben antikolt hatású kivitelben készített az alkotó, Kótics Ferenc.

A rendezvény kiemelt eseménye volt még a Magyar Költészet napja alkalmából a Művelődési Ház és Könyvtár által meghirdetett versíró verseny értékelése is.

A versek értékelésében idén is külsős szakember segítségét kértük. Ezúttal Tari Istvánné Czomba Magdolna, a Bessenyei György Gimnázium magyar és angol szakos tanárnője zsűrizte a beérkezett költeményeket. Tanárnő nagyon jó véleményt fogalmazott meg a beérkezett művekkel kapcsoltban, és a jövőben is további alkotásra bíztatta a lelkes, amatőr, dombrádi tollforgatóinkat, hogy a költészet lantjának húrjait bátran pengessék.

A résztvevők emléklapot kaptak és tárgyjutalomban is részesültek.

Az első három helyezést elérték:
  • Dudics Anett: Az öreg Úr
  • Ágoston Etelka: Szerelmészet
  • Szaladják István: Jó irány

A versíró verseny eredményhirdetése után Tóth Anna Bianka, a Dombrádi Móra Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 7. a osztályos tanulója szavalta el Arany János Itthon című versét.

A rendezvény zárásaként Kótics Ferenc Művész Úr grafikai kiállítását tekinthették meg közelebbről az érdeklődők.

A 21 darab képből álló tárlat megtekinthető 2017. május 8-ig, a Városi Önkormányzat Konferencia termében.

Értékelés:
(1 szavazat)