A fiatalabb társadalom feladata, hogy idős embertársaink számára olyan életkörülményeket biztosítson, mely lehetővé teszi számukra az öregkorhoz méltó derűs életet.

Nemcsak az idősek napján, hanem mindig meg kell tenni mindent azért, hogy érezzék, fontos részei az életünknek és nem hagyjuk magukra őket.

Az idősek világnapját 1991-ben rendezte meg először az ENSZ, ilyenkor Önöket ünnepli az egész világ.

Mire jó egy világnap? Mi, akik már sok mindent megéltünk, tudjuk: az ünnepek igenis szebbé teszik az életünket.

Márai Sándor szavaival szólva: „minden napból, a legközönségesebb, sivár hétköznapból is ünnepet csinálj, ha pillanatokra is! Egy jóindulatú szóval. Méltányos cselekedettel. Udvarias mozdulattal. Nem kell sok az ünnephez. ... Az élet gazdagabb lesz, ünnepibb és emberibb, ha megtöltöd a hétköznapok néhány percét a rendkívülivel, az emberivel, a jóindulatúval és udvariassággal: tehát ünneppel."

Túl a szép szavakon, az idősek világnapjának az üzenete: figyeljünk az idősekre!

Mindannyiunk tágabb, vagy szűkebb környezetében élnek idősek. Irányítsuk figyelmünket most egy kicsit rájuk.

Hiszen az időseknek csökken a testi erejük, munkabíró képességük, elveszítik egyes képességeiket és gyakrabban betegszenek meg.

Nem könnyű feltalálni magukat a gyengült teherbírás miatt megváltozott helyzetekben, elfogadni egy eddig elismert szerep elveszítését.

Az időskor egy nagyon fontos életszakasz, melyet felelősséggel kell megélni. Egy olyan időszak, amikor az kerül előtérbe, ami számít, és ami igazán értékes, nem pedig a látszat!

Elfogulatlanabbul szemlélik az életet, higgadtak, tárgyilagosak. A létet a maga teljességében élik meg.

Végezetül egy idézettel kívánok az idősek világnapja alkalmából minden Dombrádon élő idős embernek jó egészséget békés, derűs napokat:

Amikor még kicsik voltunk, együtt játszottunk a levélbe borult nyári fák alatt; pitypangot szedtünk a mezőn, hogy hazavigyük; egész nap rúgtuk a port az árnyas ösvényeken, dagasztottuk a sarat, élvezettel szórtuk egymásra az őszi leveleket. A kor nem aggasztott bennünket. Az évszakok rendre elhozták ajándékaikat, és nem éreztették velünk, hogy az idő nem múlik nyomtalanul felettünk.
Ám a fák közben kidőltek, a mezők és a poros ösvények nyomtalanul eltűntek. És mi lassan elérkeztünk életünk deléhez. Az élet most is szép, csak immár más világban élünk, és felismerjük egymás szemében a még mindig bennünk lakozó gyermeket, és elmosolyodunk, mert tudjuk, hogy semmi fontosat nem veszítettünk el útjaink során.