Kormányablak átadás

2015. október 29. 933

2015. október 22-én ünnepélyes keretek között került átadásra a korábbi okmányirodai bázison kialakított kormányablak. A járási hivatal a 2014. február 14-étől működő Kisvárdai Kormányablakkal együtt immár összesen 16 munkaállomással azonos színvonalú szolgáltatás nyújtásával fogadhatja modern és kulturált körülmények között ügyfeleit.

Dr. Dienes Melinda hivatalvezető-helyettes köszöntőjében háláját fejezte ki a Dombrádon, illetve a környező településeken élő lakosoknak türelmükért, valamint a projektben részt vevőknek, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal vezetőinek és munkatársainak, továbbá a tervezésben és kivitelezésben közreműködőknek, a Kisvárdai Járási Hivatal kormánytisztviselőinek is a Dombrád, Kossuth u. 63. szám alatt kialakított második generációs kormányablak létrejöttének elősegítéséért.

2015. október 26-án megkezdheti működését 3 munkaállomással a Dombrádi Kormányablak. Az ügyintézők magas szakmai felkészültséggel és helyismerettel képesek a kormányablak ügyintézőkkel szemben támasztott követelményeknek maximálisan megfelelni. Az ügyintézést segítő és támogató informatikai és infokommunikációs eszközök rendelkezésre állnak, a Tudástár pedig, mint a szakmai munkát támogató alkalmazás hosszú távon is megteremti a biztonságát és a minőségét az ügyfélszolgálati tevékenységnek.

Értékelés:
(0 szavazat)