TÁJÉKOZTATÓ A GAZDÁKNAK: A parlagfű légi felderítése kezdődik!

2016. augusztus 04. 893

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc- biztonsági és Földművelésügyi Főosztály Növény- és Talajvédelmi Osztály felhívja a gazdálkodók figyelmét, hogy 2016. augusztus első dekádjában elkezdődik a parlagfűvel fertőzött táblák légi úton történő felderítése. A nemrég betakarított kalászos tarlókon a gyomok, köztük a parlagfű nagymértékű, gyors fejlődése észlelhető. A repülés során a „fertőzött tarló” területek felderítése az elsők között szerepel. A közérdekű védekezés elrendelésének és az ezzel járó szankciók elkerülésének legjobb módja a tarlóhántás időben és megfelelő minőségben történő elvégzése. A nem megfelelően gyomirtott kultúrákban (napraforgó, szója, csillagfürt, dinnye), tábla széleken, mezsgyéken, önkormányzati utakon, ugaroltatott területeken, zárt kertekben is el kell végezni a kaszálást, gyomirtást!

Kérjük tehát a Tisztelt Gazdákat, hogy ne mulasszák el, illetve ne halasszák későre a tarlóhántás elvégzését, mely mind növényegészségügyi, agrotechnikai, és gazdaságossági szempontból nagy jelentőséggel bír. A tarlóhántás a nyáron betakarított növények tarlóján végzett sekély (legfeljebb 10 cm mély) talajmunka. Legfontosabb célja a talajnedvesség vesztésének csökkentése és a gyomszabályozás. A tarlóhántást a betakarítás után a lehető leghamarabb el kell végezni. A túl mélyen végzett, a rögös felszínt kialakító, vagy nyitottan hagyott talajfelszín nem akadályozza a talaj kiszáradását. A tarlóhántással kedvező körülmények alakíthatók ki a gyom- és kultúrnövények magvainak csírázásához és későbbi hatékony mechanikai irtásukhoz. Az apróra zúzott növényi maradványok védik a talajt a túlzott hőterheléstől, a kiszáradástól és az intenzív csapadék szerkezetromboló hatásától, valamint tápanyag (NPK) és szervesanyag forrást jelentenek a talaj számára. A szervesanyaggal jól ellátott talajokban kedvezőbbek a talajbiológiai folyamatok, stabilabb és jobb a talajszerkezet, tömörödésre kevésbé érzékeny, amely jobb víz- és tápanyaggazdálkodást, kevesebb energia felhasználást (üzemanyag, gépjavítás) eredményez. Nagy tömegű kalászos szalma zúzása esetén a tápanyag gazdálkodási tervek készítése során javasolt figyelembe venni ezt, és kijuttatni 8-10 kg/ha nitrogén hatóanyaggal nagyobb műtrágya mennyiséget.

A felderítés során a légi jármű a megye teljes területét lerepüli egy útvonalterv alapján. A felderítést végző földhivatali mezőgazdász és növényvédelmi felügyelő a parlagfüves területeket beméri, jegyzőkönyvezi, lefotózza, mely dokumentumok a későbbi eljárás lefolytatásához szükségesek. A felvételezés során, a nem művelt, ugaroltatott parlagfüves területek is rögzítésre kerülnek. A nem megfelelően gyomirtott kukorica, napraforgó, dinnye, burgonya táblákban található foltokat, tábla széleket is jegyzőkönyvezik. A gazdálkodó kötelessége a vonatkozó törvény alapján az ilyen fertőzött részeken az egészségkárosító allergén parlagfű kiirtása. Az eljárás megindítását követően, a felvett terület nagyságtól függően, 15000-5000000 Ft-i terjedő növényvédelmi bírságot kell kiróni, melyet a földhasználónak vagy tulajdonosnak kell kifizetnie.

A száraz, aszályos tavasz nem kedvezett a vegyszeres gyomirtásnak, így a parlagfű kisebb borítással, de jelen van a területeken. Az elmúlt hetekben lehullott 70-120 mm csapadék, ezzel együtt érkezett viharos időjárás jégveréssel a haszonnövényekben súlyos károkat okozott, viszont a parlagfű növekedése felgyorsult.

A felvételezést végző helikopter észlelésekor már kései a gazda bánata, mert a parlagfű borítottság alapján a hatóságnak el kell indítania az eljárást.

Nyíregyháza, 2016-07-25

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kormányhivatal
Élelmiszerlánc- Biztonsági és Földművelésügyi Főosztály
Növény és Talajvédelmi Osztály

Értékelés:
(1 szavazat)