A rendőrség több büntetőeljárást folytat, amelyben az elkövetők gazdasági társaságok, vállalkozások képviselőinek tévedésbe ejtésével jelentős összegű vagyoni kárt okoztak.
Két jellemző elkövetési magatartás elkövetésének alapja, hogy a csalók feltérképezik a cégek között már meglévő gazdasági kapcsolatot, hasonló email címet alkalmazva küldenek csalárd tartalmú küldeményeket. A szolgáltatást nyújtó cég képviselőjének, vagy magának a társaság vezető személyének kiadva magukat telefonon, e-mail-ben, vagy postai úton egy számlaszám változásról tesznek valótlan bejelentést, azzal, hogy az esedékessé váló kifizetést mely számlaszámra kérik teljesíteni.
Ne dőljenek be a csalóknak, előzzék meg, hogy cégüknek milliós vagyoni hátrányt okozzanak! Amennyiben írásbeli szerződésen alapul egy munka elvégzése, a számlaszám változásra hivatkozó értesítés a felek közötti szerződésmódosítással történhet. A napi ügyintézőtől idegen egyedi utasítás esetén, kérjen megerősítést az átutalás teljesítését megelőzően. Minden ilyen esetben kellő körültekintéssel járjanak el!
Mit tehet a megrendelő gazdasági társaság vezetője:
- Hívja fel ügyintézőinek figyelmét, hogy számlaváltozásra hivatkozással megtéveszthetik őket;
- Tudatosítsa munkatársaival, hogy a pénzügyi utalások előkészítésénél csak hiteles információkra támaszkodjanak;
- Figyelmeztesse az alkalmazottakat, hogy minden esetben a számlabefogadás szabályainak megfelelően járjanak el, és ellenőrizzék a kifizetés jogosságát;
- Kifizetések esetére dolgozzanak ki eljárási rendet a bankszámla és a kedvezményezett ellenőrzésére, amelyet egyedi vezetői utasítások esetén is alkalmazhatnak;
- Győződjön meg arról, hogy a pénzforgalmat bonyolító alkalmazottai tisztában vannak-e a csalók által használt módszerekkel.
Mit tehet a megrendelő gazdasági társaság pénzforgalmat bonyolító alkalmazottja?
- Hitelt érdemlő módon bizonyosodjon meg a partnerektől érkező megkeresés valódiságáról, különösen, ha bankszámlájuk megváltoztatásáról tájékoztatnak;
- Ellenőrizze, hogy a megadott számlaszám valóban szerepel-e a hivatkozott vállalkozás nyilvános céginformációs adataiban;
- Tartson közvetlen kapcsolatot a munka kivitelezését végző gazdasági társaság képviselőivel, akik részére az utalást intézi;
- Mielőtt kifizet egy számlát, visszaigazolást kérve küldjön erről értesítést a szerződéses partnerének.
Gondoskodjon gazdasági társasága elektronikus levelezésének, informatikai rendszerének és pénzügyi adatainak megfelelő védelméről és biztonságáról!
Amennyiben károkozás céljából megkísérlik tévedésbe ejteni, vagy csalás áldozata lett azonnal értesítse a rendőrséget az ingyenesen hívható 112-es segélyhívó számon!