Őrizlek

Anyám! - Te élsz, mert én is élek.
Te nem halhattál meg Anyám.
Arcod oly szelíd és nyugodtnak látszik.
Hiába tetteted, hogy már nem élsz..
Most a halált csapod be lezárt szemeiddel?
Nem szólsz? Hát mond kire vársz így?
Kinek a hívó hangját és sikolyát keresed?
Zavarban vagy, amiért ennyire elsápadtál?
Most milyen nyugodtan tűröd, hogy nézlek.

Meddig nézzelek?
Hát nem küldesz el?
Emlékszel?!
Ugye elfeledted, amikor világgá küldtél?
És egy darabka kenyérvéget tettél az útra.
Zokogva indultam, azt sem tudtam merre van a világ!
És csak a szomszédék kapujáig jutottam el nehezen,

Totyogva, ahonnét néztelek könyörgőn, vissza,
búslakodva.
Te álltál és esengve figyeltél utánam és visszavártál.
Megtérhettem - Hozzád.
Most ki bánt így el Veled? Megnémultál? Nem szólsz?
A hangod máskor ha fájt, üvöltöttél égig zengőn

Miattam, velem. Bottal se versz már?
Vagy fáj a ráncos kezed?
Imára kiért kulcsolod ujjaid össze?
Nem ringatsz? És nem mondod többé azt: tente-tente?!
Így ne aludj!
Így nem bánthattalak meg mégse